BESZÁMOLÓK

A Börzsöny a Kárpát-medence egy sejtelmes hangulatú, rejtelmes hegysége. Vulkáni tevékenység hozta létre, legmagasabb csúcsai az egykori kráter peremei. A Börzsöny bükkösei, hegyi szil- és juharligetjei több ezredév különböző népeinek pogány hagyatékát, köztük a mi népünk régmúlt emlékeit fedi be jótékony avarjával. A Börzsöny területén több tucat ősi vár, erősség, egyéb emberkéz alkotta építmény romja bújik meg a lombok közt, ezek egyike Pogányvár.

Ott, ahol a Csóványosra igyekvő túrázók zaja elhal, a túravonalak nyomvonala elvész a fák között, a bükkösöket pedig baljósan zúgó, fenyvessel tarkított, zárt ligetek váltják fel, kezdődnek Pogányvár hatalmas sáncai. A levegő itt más lesz, a madarak hangja sem hallik, a hatalmas sáncokon pedig még romjaiban is tekintélyt parancsoló omlott szürke kőfalak állnak. E kőfal-maradékok rég letűnt, romlatlan régmúlt pogány idők lenyomatai, olyan időké, amikor idegen, kitalált, sápadt istenek beteg lehelete még nem telepedett rá az emberek lelkére. A régi idők pogányai, akik még nem veszítették el kapcsolatukat sem a természettel, sem pedig az égivel, az igazi szakrálissal, építményeiket, erősségeiket, templomaikat mind valódi szent helyeken emelték; nem az istent vitték el az emberekhez (ld. „tíz falu építsen egy templomot”) hanem az emberek maguk keresték fel az isteni helyeket – Pogányvár minden bizonnyal egy ezek közül. E romok alatt a Rend Jogalapját őrző népes pogány magyar közösségünk e termékeny, zöld tavaszi hónap derekán ősi szokás szerint ismét összegyűlt, nem törődve idegen tilalmakkal (Szent László törvénye: „akik pogány szokás szerint kutak mellett áldoznak, vagy fákhoz, forrásokhoz, kövekhez ajándékot visznek, bűneikért egy ökörrel fizessenek”). E szakrális romok között megértettük a régi idők minden méltóságát, meghallottuk hozzánk szóló üzenetét. A túra résztvevői mind átérezték, kik vagyunk, hova tartozunk.

Körbenéztünk a bükk ölelte romokon, és már mindent értettünk. Ha egy öreg bükk kidől, helyén azonnal gyorsan növő magas kőris, gyertyán, korai juhar csemeték tömege verseng a napfény felé törve, hogy betöltse helyét, magasodva feljebb és feljebb. A bükkös magasságát azonban el nem érhetik, így végül az aljnövényből az árnyékot is jól tűrő bükkcsemeték közül egy aztán lassú biztonsággal a hirtelen nőtt fák fölé magasodik és visszafoglalja az átmenetileg elhódított területet. Mi ugyanezt a méltóságot éreztük ott, az ősi romok között, mi ugyanezzel a természetességgel, bizonyossággal vesszük vissza ősi jussunkat, ahogy a bükk szorítja ki az övéitől idegent, birtokba véve a napfényt. Végigsimítottuk az öreg kőomladékokat, átéreztük örökségünket. Ahogy 1046-ban Vata lóáldozatot mutatott be őseink szellemének engesztelésül népünk hűtlenségéért, tudva, hogy a régi Rend a hűtlenség ellenére bármikor visszaállítható, ha mi, az örökösök ezt így akarjuk, mi ott, Pogányvár romjainál ugyanúgy átéreztük, hogy mindennek ellenére a régi Rend és a felső világ karnyújtásnyira van tőlünk.

Kis közösségünk néhány tagjával elhatároztuk, hogy egy hétvégén teszünk egy kirándulást a nyugati határszélen, és megtekintjük azokat a falvakat melyeket a történelem vihara elsodort tőlünk. Így vasárnap Felsőcsatárról elindulva a Pinka patak mentén kezdtük túránkat, hallgatva a sejtelmes csobogású patakot, és a melegtől sóhajtozó fákat. A Vas-hegyen gyönyörű, szőlővel borított hegyoldal képe tárult szemünk elé mely egykor nekünk termett, a horizonton pedig fenyegetően emelkedő kevély hegyeket láttunk, melyek közt egykor őseink indultak a messzi Nyugatra, megmutatni a savanyúképű templomszolgáknak, hogy milyen a magyar virtus. Amikor elértünk egy szerényen, a fák között megbújó tóhoz, két társunk nem tartóztatta magát, és pőrén a vízbe vetették magukat, így csillapítva testük melegét. Hazafele tartva csodálatos élményben volt részünk, hiszen egy szőlősbirtok alján áthaladva egy kedves öregúr szólított meg minket legnagyobb meglepetésünkre ékes magyar nyelven, kínálva kertje végében álló cseresznyefájának termését. Elmondta, hogy a közeli, Ausztriához csatolt Monyorókerék lakosa és ide jár gondozni a szőlőjét. Örült, hogy ilyen véletlenül összetalálkozott magyarokkal, és láttuk szeme csillogásán, hogy fellobbant lelkében az évtizedek alatt eltompított magyarságtudat büszke lángja. Hazatérve tudtuk, hogy legközelebb az Enns folyóig meg sem állunk…

Ez évben is eljött a nap, mely őshitű testvéreink és minden pogány társunk számára kitüntetett jelentőségű időpont. Az év leghosszabb napját mindannyian megünnepeltük korábban is, de mióta szervezetten tisztelgünk a magyarok istene előtt, sokkal nagyobb áhítattal várjuk az ünnepet. Idén a Somló-hegyen gyűltünk össze mely kiváló borával több napra rabul ejtett minket. Tűzáldozatot mutattunk be népünk legmagasabb szellemének, és közösen álltuk körül a szent tüzet, mely lángjainak fellobbanása itt a Földön kifejezi azt, amit legfőbb égi vezetőnk mutat nekünk. Ilyenkor ünnepeljük a leghosszabb napot, ugyanakkor már előre készülünk a napok rövidülésére is. A földi tűz, lehozza közénk Nap-atyánkat, és együtt örvendünk tiszta örök fényének, ami megmutatja nekünk az örökre kijelölt utat mely a boldogságba visz bennünket, amíg le nem térünk róla. Reméljük, hogy jövőre már több testvérünket is elvezeti hozzánk, hogy közösen tiszteljük meg leghosszabb napját és az örök derű sugarát bocsássa ránk.

Szeptember e gyönyörű napsütéses hétvégéjén került megrendezésre az Amama Alapítvány szervezésében Pilisjászfalun a Tündérnapok elnevezésű rendezvény, melyen a magyar vallás képviselői is részt vettek. A nemes kezdeményezés a különleges hangulatú elhagyott bányaudvarban, a megsebzett hegy katlanjában sokak érdeklődésével találkozott. Igen sok tiszta szívű, a gyökerekhez visszatérni szándékozó magyar fordult meg a rendezvényen, ahol a magyar vallás képviselőit, standját is sokan felkeresték, többen magyaros kézszorítással, biztató szóval fejezték ki szimpátiájukat.

A rendezvénynek aktuális témája volt a zöld (megújuló) energiaforrások köre és előtérbe helyezhetősége. Az Árpád Egyház több, kimondottan a megújuló energiával foglalkozó anyagot is készített mind az egyszerű érdeklődők, mind a téma szakértői részére, melyek igen nagy sikert arattak. Szakértőink a biomassza és szélenergia hazai kérdéseivel foglalkoztak, illetve a környezettudatos energiatermelés fontosságára hívták fel a figyelmet ezekben az írásokban.

Öröm volt látni a sok magyart, akik a gyökerekhez, a hagyományokhoz, régi mesterségekhez való visszatérést választották, akik haza akarnak térni – ismét otthon akarnak lenni a saját hazájukban. A jurták, a kovácsműhely előtt mindig hosszú sor állt, a nyilak suhogtak a katlan bejáratánál és a magyar vallás standjánál is érdeklődő szemek tucatjai csillogtak. Ez a tiszta, nemes vágyakozás, AKARÁS a hazatérésre sok nemes szívet összehozott az elhagyott bánya ölén, ahol kicsit a megsebzett hegy is elégtételt nyert a vidám magyar sereglet vendégül látásával. Nap atyánk is mosolyogva, kegyesen szórta sugarait a vidám seregletre, és mi éreztük: kicsit ismét hazatértünk. Rokon lelkek ölelésében, a fényes szeptemberi nap ragyogása alatt pontosan úgy éreztünk, mint Kosztolányi:

„Ne hagyj, ne hagyj el, szeptemberi nap,
most, amikor úgy lángolsz, mint a fáklya
(…)
Én nem dadogtam halvány istenekhez
hideglelõs és reszketõ imát,
mindig feléd fordultam (…),
pogány igazság, roppant napvilág.”

A Nap fáklyaként ráragyogott a rendezvényre, azok tündér-rendezvényére, akik halvány istenek helyett ismét a régi, pogány igazságok felé fordították tekintetüket ott, Pilisjászfalun, és a hazatérést választották.

Köszönet az Amama Alapítványnak a rendezvényért és a kedves invitálásért, sok ilyen teremtő, termékeny kezdeményezést kívánunk még nekik, hiszen Kosztolányival: „Vérünkbe nőnek a termékeny álmok”!