Árpád rendjének jogalapja

1896. évi VII. tc:


"1. § A magyar szent korona országainak törvényhozása vallásos áhítattal ad
hálát az isteni gondviselésnek, hogy az Árpád és vitéz hadai által
megalapított hazát oltalmába fogadta, fejedelmeit bölcsességgel, népét
erővel és önfeláldozó hazaszeretettel megáldotta, és az országot jó és
balsorsban segítve, annak lételét ezer éven át sok viszontagság között is
fentartotta."


Horváth Mihály: A magyarok története c. művének részletei 1865.


A magyar nép belviszonyai.

A magyar nép hosszú időig nyugodtan élt hazájában, mely haldús folyamokban s vadas erdőkben bővelkedett. Földet nem mivelt, hanem baromtenyésztés, halászat s vadászattal töltötte idejét; sátorok alatt lakott, s legelőről legelőre vándorolt számos barmaival. Eledelük volt: tej és hus; ruházatjuk vászon, nyuszt, menyét juh s más állatok bőréből készült.
Erkölcsük az őskorban szelid és jámbor vala, de később a szomszéd népekkel több izben háboruba keveredvén, elszilajodtak, kegyetlenekké, boszuállókká lettek; legkedvesebb foglalkozásuk a harcz lőn, melyet közönségesen iszonyu pusztitással gyakoroltak; bátorságban, az ijj és nyil kezelésében, kopjavetésben minden szomszédnépet fölülmultak.
Vallásuk imádásában állott egy fő lénynek, ki mindeneket alkotott, fentart és igazgat; ennek tiszteletére, dombokon és berkekben áldozatokat mutattak be leölt marháikból ; legbecsesebb marhájok a ló lévén, nagyobb ünnepélyek alkalmával fehér mént vágtak le áldozatul. E fő lényt Istennek, az áldozatokat áldomásnak nevezték. Az istenen kivül tisztelték a levegőt, vizet, tüzet, földet és a napot, mint oly lényeket, melyek által isten jótéteményeit nyujtja. A jó szellemen kivül hittek a gonosz szellemben, melyet ármánynak, máskép ördögnek neveztek, melytől minden rosszat származni hittek. Hitték a lélek1utlhatatlanságát és egy tul világi jobb életet. Halottjaikat folyamok vagy dombok mellé temették, s azoknak emlékezetét gyásztorral ülték meg. Különösen szent volt előttök az eskü, melyet vérök ontásával erősítettek. Voltak papjaik is, kiket táltosok vagy jósoknak neveztek; ezek voltak a nép bölcsei, orvosai, költői, kik iránt határtalan tisztelettel viseltettek.

Almos. Vándorlásuk Lebediába, Átelközbe; Árpád fejedelemmé választatása.

A hét vezér egyikének Ögyeknek Emese nejétöl  Álmos nevü fia született (819). A fiunak születését csodás hir jelölte. Anyja nehézkes állapotjában isteni jelenést látott álmában: egy karvaly hint föl előtte, mely fejét keblére hajtván, őt megtermékenyité; majd egy fényes patakot lát vala, eredni ágyékából, mely messze földre elszármazott. Az álomfejtők ebből azt jósolták, hogy magzatjától messze földön hatalmas királyok fognak származik. Almos vajóban testre lélekre kitünő férfiu lett; kegyes jóakaró, vitéz és bölcs; bölcsebb és hatalmasabb minden más vezérnél. Történt 884- ben, hogy a besenyők a magyarok tanyáira csaptak, s őket kivándorlásra kényszeritik vala. Ök tehát a Don folyamon átkelvén, annak jobb partján Lebediában telepedtek le, hol csak három évig maradhattak, mert a besenyők ujra megtámadták őket. Ekkor nyugatnak vevén utjokat, azon földre érkezének, melyet a Bug, Neszter,Pruth és Szereth folyamok metszenek út, melyet Atelköznek neveztek. E földön, mely a mai Bessarabia és Moldva, egész az AlDunáig kiterjeszték tanyáikat.
A kozárok khánja, ki jó egyetértésben éjt a magyarokkal, tapasztalván azt, hogy a magyarok gyöngeségének egyik főoka az egység hiánya; azt tanácsolta nekik, hogy válasszanak maguk közül fejedelmet, kinek hatalma, az egész nemzetre kiterjedjen. A tanács tetszett; a törzsek és nemzetségek főnökei nagy nemzeti tanácsban összegyültek, hogy fejedelmet válaszszanak. Valának pedig szerződő hét vajda nevei e következők: Álmos, Előd, Ond, Tas, Huba, Kond és Töhötöm, kik Álmosnak fiát, a férfikor virágában levő, észre, vitézségre valamenynyiök közt kitünő Á r p á d o t pajzson fölemel vén fejedelmökké választották, mondván: "e mai naptól fogva téged' vezérünknek ismerünk, a hová szerencséd vezetend, mi követni fogunk." Ezután felmetszették karjaikat, a szent edénybe néhányésepp vért eresztvén, hüséget esküdtek, s átkot mondának azokra, kik a nemzeti szerződést valaha megszegnék.
A szerződvény hat pontja következő:
1. Mig Árpád nemzetsége él, a nemzet fejedelme mindig abból legyen.
2. Mit közös erővel szereznek, abban mindnyájan igazságosan részesüljenek.
3. Hogy az ország tanácsából, kormányából se ők, se utódaik soha ki ne zárassanak.
4. Ha utódaik közől valaki hütlenné válnék a fejedelem iránt, vagy viszályt támasztana közte s a főnökök között, a bünösnek vére ontassék, mint az ő vérök folyt az eskünél, melyet Árpáddal egyetemben végrehajtottak.
5. Ha e szerződést valaki akár a vezér akár a főnökök utódai közől valaha megszegné,' örökre kiátkozott legyen a nemzet kebeléből.
6. A ki a nemzeti- gyülésekre megjelenni nem akar, kettéhasittassék.

E szerződés fényes bizonyitványa eleink szabadságszeretetének s józan értelmességének.

Bolgár háboru. Kiköltözésök Atelközböl Árpád fejedelem alatt.


E szerződés által a hét törzs egy erős nemzetté olvadt. Midőn VI. Leo görög császár Simeon bolgár fejedelem ellen szövetségre szólitotta őket, a Dunán átkelvén, a bolgárokat három ütközetben megverték, hazájokat elpusztitották, s tömérdek zsákmánynyal tértek vissza Atelközbe.
E háboru azonban ujabb veszedelemnek lőn forrása.
A megalázott bolgár fejedelem a görögökkel békét kötött, s a magyarok ellen, ezek régi ellenségével a besenyőkkel lépett szövetségre, azon törvén fejét, mikép álljon boszut országa elpusztitásaért. Erre alkalom kinálkozott, midőn a magyar hadak nagy része az északon lakó szlávok ellen intézett hadjáratot. Simeon a besenyőkkel a honmaradt magyarokra rohant, tanyáikat elpusztitotta, sokakat leölt, a többieket észak felé üzte. Az elveszettek közt volt hihetőleg az agg Álmos is, Árpádnak atyja.
Árpád s a vaj dák a veszélyről értesülvén, minthogy a két hatalmas ellenségtől tanyáikat visszafoglalhatni reményök nem volt, istenhozzádot mondottak az egykori honnak, s tovább költözének észak felé; hol az oroszokat és szövetségeseiket megvervén, Kiew városig nyomultak előre. Az oroszok a magyaroknak itt sem állhatván ellen követeket küldöttek Árpádhoz, kérvén őt: ne üzze ki őket lakjaikból, keljen át inkább Pannonföldére, mely igen szép és termékeny, a Duna, Tisza s más folyók által öntöztetik; e földet most szláv, bolgár, oláh népek lakják, kiket könnyen meghódoltathat.
A hagyományok Pannonföldről, mint Etelének a nagy hun királynak országáról, még éltek a nép ősmondáiban, és midőn e földet most emlittetni hallák, ellenállhatlanul vágytak oda vándorolni s azt elfoglalni. Arpád ennélfogva hajtott az oroszok kérelmére, s békeföltételül nagy összeg pénzt és ruhanemüeket követelt,
miket azok örömest megadtak.E sarcznál nagyobb nyeremény volt az, hogy a kunok vezérei az egész néppel s az orosz fönökök közöl többen a magyarokhoz csatlakoztak. Valának pedig a kun vezérek: Ede, Edömér, Ete, Böngér, Acsád, Vojta és Ketel. Árpád s a vajdák örömmel fogadták az uj szövetségeseket, kiket az atelközi szerződvényre ünnepélyesen megesküdtettek.
Az összes vándornép ezután Ladomer városához: érkezett, melynek fejedelme ajándékokkal ment vala Árpád elébe. A magyarok három héti pihenés után a benlakóktól megajándékoztatván, sátraikat felszedték s Halics felé indultak. Ennek fejedelme is drága ajándékokkal kérlelte meg Árpádot. A pihenés itt egész hónapig tart vala. Ekkor történhetett, hogy a székelyek követeket küldöttek Árpád üdvözlésére, s őt valamenyi nemzetségeik nevében szintén fejedelmökké fogadták. Árpád nagy örömmel vette a testvérnép csatlakozását, s a követeket az atelközi szerződvénynyel bocsátotta vissza; melyet a székelyek is ünnepélyesen eskü által elfogadtak

 A honfoglalás.

1. §. Beköltözés mai hazájokba.

Árpád a pihenés alatt gondosan kitudakolá körülményeit az elfoglalandó hazának, melynek a nyugat és Duna közti részt német és szláv népek lakják; a Duna és Tisza közti földet a havasokig Zalán bolgár fejedelem birja, nyugat-észak felé Szvatopluk morva fejedelem uralkodik; a Maros és Szamos közt Marót fejedelem kozár népe tanyáz; a Marostól dél felé Glád bolgár fejedelem birtoka terjed; a Szám oson túl a mai Erdély Gyalu oláh fejedelem parancsainak hódol.
Örömmel hallá Árpád, hogy ennyi részre van szakadva az elfoglalandó haza; s miután népe kinyugodta magát, utnak indult s 889-ben a vereczkei szoroson ereszkedett le a mai Beregvármegyébe és az első helyet, melyet annyi munka és fáradság után elfoglalt, Munkácsnak nevezte.
A megijedt szláv lakosság önként hódolt. Laborcz Ungvár kapitánya sem hodolni nem akarván, sem ellonállni nem mervén, Ungvárból Zemplénbe akart menekülni; de elfogatván, egy patak szélén fölakasztatott, mely maiglan Laborcza vizének neveztetik. Ungvár rövid megszállás után feladta magát. Arpád több irányban hóditó csapatokat küldött szét, s a Tisza és Bodrogig: az egész
földet elfoglalta.

Követség Szalánhoz. A Nyirség és Erdély elfoglalása.

Szalán fejedelem fenyegetéssel akart a magyarokra ijeszteni. Követe által meginté Árpádot, hogy a Bodrogon tul ne merészeljen terjeszkedni. Árpád szeliden válaszolt, elmondván, hogy bár a Duna és Tisza közti föld őtet, mint Etele örökösét megilleti is, mindazáltal megelégszik, ha a Sajó folyóig terjedő vidéket neki Szalán békésen átengedi s küld még a Dunából egy korsó vizet, Alpár mezejéről egy nyaláb füvet, hogy lássa, oly édes-e ott a fű, mint ősi honában, oly jó-e a Duna vize, minő a Doné." E válaszszal küldött követek egyszersmind tizenkét fehér nemes lovat, s más ajándékokat vittek magukkal.
Szalán örömmel fogadta az ajándékokat, a kért földet a Sajóig átengedte, s dunaviz s alpári füvön kivül szintén drága ajándékokkal kedveskedett Árpádnak.
Míg a követség Szalánnál járt, Árpád Marót fejedelem ellen három vajdát küldött: Tast, Szabolcsot és Töhötömöt. Marót nem mervén megütközni, Körös folyó védelmére szoritkozott. Szabolcs a róla nevezett megyét meghódoltatta s Tassal együtt a Nyirséget a Messzeshegységig vette a magyarok birtokába. Ezalatt Töhötöm az Érmelléket foglalta el, s Arpád engedelmével áttört Erdélybe, annak fejedelmét megvervén és megölvén, az egész tartományt elfoglalta.
E győzelmek hirével Árpád Szalántól még a Zagyváig terjedő földet követelte s meg is nyerte.

Szövetség Arnulffal s hadjárat Szvatopluk ellen.

Az uj foglalás által a magyarok szomszédjai lettek Morvaországnak, melynek hatalmas királya volt Szvatopluk, ki a cseh és lengyel határoktól a Dráváig terjeszté ki uralmát. Arnulf német császár több év óta hasztalan igyekezett megtörni hatalmát, s most ellene a magyarokkal szövetkezett. Árpád a szövetséget örömmel fogadta, s hatalmas sereget inditott utnak, melynek egyik része Zobort Szvatopluk vezérét megverte, elfogta, s a róla nevezett hegyen fölakasztotta. Zobor hadának szétszórt maradványai hasztalan kerestek Nyitravár falai közt menedéket, hétnapi vivás után ez is a győzők hatalmába esett.

Nyitra elestét több vár követte a Vág vidékén.

A győzelmes magyar hadsereg ezután a tartományt egész a Morva s Duna folyóig s a Kárpátokig meghódoltatta, a nép előbbkelőit foglyaivá tevén; de a nagylelkü Árpád nem csak szabadon bocsátotta őket, hanem javait birtokában is meghagyta. Ez idő alatt Arnulf is győzelmet nyert Szvatoplukon s ennek nemsokára bekövetkezett halálával vége szakadt Nagy-Morvaországnak.

Az alpári ütközet. A pusztaszeri gyűlés.

Szalán a magyarok másfelé elfoglaltatását fölhasználva, gőgösen izente Árpádnak, hogy takarodjék el azonnal elfoglalt földéről. Árpád azt válaszolta, hogy Szalán a dunaviz és alpári fü jelképe alatt az egész Duna és Tisza közötti tartományt eladta a tizenkét fehér Jóért; s seregéivel haladék nélkül megindult Szalán ellen, kit az alpársikon legyőzvén, országát elhagyni kényszerité. E diadal után Árpád a körtvéltó mellett harmincznégy napig tanácskozott a nemzet nagyjaival az ország ügyeiről. E gyülés szabályozta a jogok és kötelességeket, a nép, a főrendek s a fejedelem közti viszonyokat; meghatározta, miként szolgáljon a nép a fejedelemnek és előljáróinak, hogyan tartassék itélet a bünös fölött, s mi legyen minden vétek büntetése. A helyet, hol a gyülés tartatott "Szer"-nek nevezték, s emléke Puszta-Szerben maiglan fön van.
A tanácskozas bevégezte után Árpád a Duna és Tisza közti tartományt birtokába vevén, s az ismételve meggyőzött Simeon bolgár fejedelmet birtokában meghagyván, Csepel szigetére vonult, melyet fejedelmi székhelyül választott; vezérei pedig Glád fejedelmet meggyőzvén, s a Dunán átkelve Adria partjain kalandoztak.


Pannonföld meghódoltatása. A honfoglalás befejezése. Árpád halála.


Árpád Csepel szigetéről a Dunán át Budára vezette hadait, s azt minden ellenállás nélkül elfoglalta. Ezután három részre osztotta seregét. Az egyik Baranyán át a Dráváig hódoltatta meg a tartományt; a másik Veszprém bevétele után Lapincs folyóig nyomult gyözelmesen előre; a harmadik Árpád vezérlete alatt a morva-szlávok seregét Bánhidánál megverve, Sz.-Márton hegyén ütött tábort, s onnan hóditatá meg a Rába és Rábcza vidékeit.
E győzelmek után Árpád Csepel szigetére tért viszsza, hol még azon évben Zsolt nevü fia született. Születését több napi vendégséggel s harczi játékokkal ülte meg az egész nemzet.
Az ország előbbi fejedelmei közől még csak az egy Marót vala, ki a magyaroknak nem hódolt; Árpád tehát két vajdát küldött meghódoltatására. Marót a magyarok hatalmának ellenállni nem birván, követeket küldött Árpádhoz, kérve őt, ne fosztaná meg, mig él, tartományától. Neki kis leányán kivül ugy sincs más örököse: fogadná ezt Zsolt fiának jegyesévé; s halála után hadd örökölje az ifju pár a tartományt. Árpádnak tetszett a követség beszéde, Marótot tartományában meghagyta, leányát pedig Zsoltnak eljegyezvén, udvarába hozatta.
Az előrelátó Árpád nemsokára a gyermekpár nászünnepélyét is megtartotta a nemzetségfők gyülekezetében; mely alkalommal, nehogy az egyetértés halála után fölbomoljon, az atelközi szerződvény értelmében fiát fejedelemmé kiáltatta ki.
Marót a nász utáni második évben meghalt, országa vejére maradt. És most Árpád megelégedéssel tekinthetett a lefolyt nyolcz-kilencz évi bajnoki munkára, melyek neki és nemzetének e hazát megszerezték, melynek határai valának: a Kárpátok; Duna, Dráva, Száva folyók és a Lajta hegység.
De a harczi kalandokat megszokott népnek szük volt az uj haza; mióta benn ellenségre nem találtak, külföldre mentek, hol nevök félelem és rettegés tárgya lőn. A már akkor rég keresztény népek nyilvános könyörgéseket intéztek Istenhez, hogy szabaditsa meg őket a magyaroktól. E kalandjaikat üzték Német-, Olasz- és Görögországban, s mindig tömérdek zsákmánynyal tértek vissza, a mi csak ingerül szolgált a kalandos hadjáratokra. Végre Árpád attól tartván, hogy az ily pusztitó beütések meggátlására a nyugati népek egyesülnek, mi veszélylyel fenyegette volna az uj hazát is, maga tiltá be a hadjáratokat.
907-ik évben nagy gyász érte a nemzetet a honszerző fejedelem ki husz éven át annyi bölcseség és hadvezéri dicsőséggel intézte nemzete sorsát, megszünt élni. Tetemei Ó-Budán egy patak fejénél temettettek el. A hálás utódok sirja helyén a kereszténység fölvétele után egyházat épitettek.

A rabló-kalandok korszaka.

Zsolt fejedelem.

Zsolt kiskorusága miatt a kormányt nem kezelhetvén, a nemzet főnökei kormányzókat választának, kik a nemzetet Zsolt fölnőtteig békében és hadban igazgatnák. A közbizalom Lélt, Bulcsot, és Botondot emelte e méltóságra. Választottak még egy főbirót, ki törvényt szolgáltasson.
Árpád halálának hirére, Lajos német császár és számos egyházi és világi urak sereggel törtek be az országba, de a vezérek által kiüzettek, s ezután pusztitó árként özönlötték el a magyarok Németországot; s Lajos csak nagy összeg pénz igéretével birhatta őket a hazatérésre.
A következő években is nem csak Német- hanem Olaszországba is kalandoztak, mindenütt iszonyu pusztitást és rablást vivén véghez. 925-ben Szászországba ütöttek. Henrik király már évek óta készült ellenök, de még mindig gyöngének érezvén magát, tétlenül nézte országának pusztitását. Történt azonban, hogy a magyarok egyik előkelő vezére elfgatván, a királyhoz viteték. A magyarok nagy váltságdíjat igértek elfogott vezérök kiadásáért, de Henrik csak azon föltét alatt igérte a vezér kiadását, ha országát kilencz évig a beütésektől megkimélik ; s még évi adót is igért. A béke eként megköttetett, s annak tartama alatt szótartó eleink nem is háborgatták Németországot, hanem Görögország lett hadjárataik szinhelye. Henrik ügyesen használta föl a béke idejét; több várat épittetett, nagy számu lovas sereget alakitott, s nagy szorgalommal gyakoroltatta hadseregét. Kilencz év után a béke ideje letelt, s Henrik bizván erejében, az adó fizetését megtagadta. A magyarok nem késtek hadaikkal elözönleni Szászországot, azonban Henrik által Merseburgnál megverettek. Ez volt az első jelentékeny győzelem, melyet a német hadak nyertek a magyarok felett.
E veszteség csak kevés időre hátráltatta a betöréseket; már 937 -ben egy nagy csapat ismét beütött Németországba, s Francziaországon keresztül az atlanti oczeánig száguldozott, innen Olaszországon át temérdek kincscsel tért vissza hazájába.
A következő évek szintén rabló-kalandokkal teltek el. A 944-ben Bajorországban szenvedett nagy vereség után a görög császár is megtagadta a tiz év óta fizetett adót, de a magyarok azonnal megjelentek Thrácziában, s nem is távoztak elébb, mintsem a császár az adófizetésre ujonan kötelezte magát. Ekkor a görög kormány azt kivánta, hogy a béke biztositása végett egy előkelő magyar vezér tuszul a byzanczi udvarban lakjék. A magyarok ráálltak, s elébb Bulcs, utóbb Gyula vajda lakott Byzánczban. A görögök ezen urakat a keresztény hitre akarták tériteni, hogy igy a szeretet vallása a magyar nép közé eljutván, annak áldásos hatása által erkölcse is szelidüljön. Bulcs hajthatlan maradt, de Gyula megkeresztelkedett, s haza térvén, egy Hyerotheus nevű szerzetest is hozott magával s környezetében terjeszté a görög vallást.
A nemzet ezen tul több évig nyugalomban maradt.
Zsolt fejedelem ez idő alatt országa határainak megerősitésén fáradott, melynek bevégezte után 947-ben a kormány gondjait fiára Taksonyra ruházta át.

Taksony fejedelem 947 - 972

A még fiatal Taksony elődei példája szerént szintén hadi kalandok által vágyott magának hirnevet szerezni Olaszországban a szerencse kedvezett ugyan, de Németországban nagy vereséget szenvedtek őseink. 954-ben Otto császár fia Liudolf atyja ellen föllázadván,a magyarokat hivta segélyre; azonban időközben atyjával kibékülvén, szövetségeseit pénzzel birta visszavonulásra. 955-ben Bulcs, Botond és Lél vezérlete alatt ismét elözönlötték Bajorországot, de Ágosta mellett aug.l0-én teljesen megverettek; mintegy 40 ezer magyar esett el. Bulcs és Lél többekkel elfogatván, felakasztattak. Fogoly társaik egy része elevenen temettetett el, mások a halál különféle kinos nemeivel ölettek meg. E táborból a hagyomány szerént csak heten érkeztek vissza, kik szolgaságra kárhoztattak később sz. István az esztergomi Sz. Lázár kolostorába helyezte őket, mely időtől sz. Lázár szegényeinek neveztettek. Botond, ki a Majna felé táborozott, értesülvén társai veszedelméről, minden hadi foglyot kivégeztetett, s miután a német had egy osztályát megverte, iszonyu pusztítások közt tért vissza hazájába.
Az ágostai ütközet a magyar nemzetre jelentékeny átalakulásnak lőn kutfejévé. Öseink ugyanis ezóta a rabló-kalandokkal mindinkább fölhagyván, békés foglalkozásokhoz, a földmivelés és műiparhoz szoktak, mik nélkül államintézmények nem képzelhetők. Azonban a bolgár és görög tartományokba ezután is beütöttek, s egy izben Botond vezérlete alatt Konstantinápolyig hatoltak, hol maga a vezér nevezetes párbajban égy óriási termetü görögöt legyőzött. De miután később Bardasz görög vezér által Drinápolynál megverettek, azontul a görög birodalmat is megszüntek háborgatni.
Taksony e veszteségek után nem csak békét parancsolt, hanem arról is gondoskodék, hogy a megfogyott harczosok számát uj rokonfajúakkal szaporitsa. Besenyőket és bolgárokat telepitett le az országban; ez utóbbiak mivel beköltözésük idején az izlam valláshoz tartoztak s abban a XIII. szazad közepéig megmaradtak, izmaelitáknak neveztettek. Taksony 972-ben halt meg.

Géza fejedelem 972-997.

Géza még atyja életében nőül vette Saroltát, a Konstántinápolyban megkeresztelkedett Gyula vajdának keresztény leányát, ki fiumagzattal ajándékozá meg őt. Fejedelemmé levén, atyja rendeleteit a rabló-kalandok megszüntetése iránt megerősitette. De I. Otto császár azt kivánta, hogy Géza nemzetével a keresztény vallásra térjen, mert ebben látott biztositékot arra, hogy a még mindig szilaj erkölcsü nemzet a szeretet vallása által megszelidülve, végkép föl fog hagyni pusztitó betöréseivel. E végett Bruno verduni püspököt követül küldé Gézához, ki aztán a következő évi husvétkor viszont követséggel tisztelte meg a császárt. A magyar követek itt békét kötöttek a császárral, melynek egyik pontja az vala, hogy Géza azon papoknak, kik az evangelium hirdetése végett fognának az országba jőni, szabad bejövetelt s védelmet biztositson. Ez alkalommal jegyeztetett el Gézának Adelhaid, Micislav lengyel fejedelem leánya.
Az uj fejedelemné, ki férjével versenyt lovagolt, vadászott, fölényt gyakorolt Gézára, ki neje közbenjárására most már egész készséggel megengedte, hogy a keresztények az országba jöhessenek, itt békésen élve, vallásukat szabadon gyakorolhassák, papok, szerzetesek az evangeliumot hirdethessék. Piligrin passaui püspök több papot és szerzetest küldött az országba, kik oly sikeresen hirdették Jézus vallását, hogy 974- ben mintegy ötezeren megkeresztelkedtek.
A külföldi téritök buzgó müködését megakasztották a Németországban kitört zavargások. Henrik bajor herczeg II. Otto császár ellen föllázadt s Gézával szövetséget kötött. Piligrin Ottónak hive maradt, valamint mis-sionariusai is, kik a viszályok kezdetével azonnal vagy kivonultak, vagy kiüzettek; de e villongások más téritöket nem gátoltak üdvös müködésök folytatásában. A többek közt sz. Bruno hirdette jelentékeny eredménynyel az evangeliumot. A magyarok tömegesebb megtéritésének dicsősége azonban sz. Adalbert prágai püspököt illeti, ki Gézát és ennek Sarolta nejétől született fiát Istvánt megkeresztelte. Ösztönzéseire vetette meg Géza a pannonhalmi apátságnak alapját a szent benedeki szerzetesek számára.
Géza nejének s a hittéritőknek unszolására valószinüleg, néha kényszerité is alattvalóit a keresztény vallás fölvételére, mi által oly elégületlenséget keltett a nemzet egy részében, hogy lázadástól kell-e tartania; amiatt fölhagyott buzgalmával s ősi vallás szerént áldozott az istennek, s midőn ezért Astriktol a pannonhalmi apáttól megintetett, azt válaszolá, hogy ő elég gazdag és hatalmas mind a két módon áldozni az istennek.
De ezen ingadozása nem volt elegendő az ősvalláshoz ragaszkodó alattvalói lecsillapitására, s hogy magát és István fiát a támadható lázadás ellen megerősitse, III. Ottó császárral még szorosabb viszonyba lépett, s bajor Henriknek a császár unokaöcsének leányát Gizelát fiának eljegyezte. István házassága alkalmával fogadta, hogy népének megkezdett téritését folytatni fogja. A római császári család sarjadékával kötött e házasság által lépett be tulajdonkép Magyarország az európai államok körébe.
Géza a kereszténység fölvételének ekként utját mintegy elkészitvén, 997-ben megszünt élni. Adelheidtól több leánygyermeke maradt, kiknek egyike Boleszláv lengyel fejedelemnek, másika Urseolo Ottó Velenczei dogenak, a harmadik Sámuel magyar urnak lett hitvesévé.

MASODIK KORSZAK.

Az Árpádházbeli keresztény királyok 997-1301

A kereszténység s az alkotmányos királyság megalapitása.

István mint fejedelem. 997-1000.

Midőn Géza meghalt, a kereszténységnek még csak némi árnyéka létezett a magyarok között, annak megalapitása Istvánnak lett hivatásává, ki esküjét megtartva s lelke sugallatát követve, buzgó és szilárd akarattal fogott a téritéshez. Mindenek előtt arról gondoskodott, hogy legyen elég pap az evangelium hirdetésére és a nép oktatására; azután rendeletet bocsátott ki, hogy magát mindenki megkereszteltesse, hagyjon fel a pogány vallás szertartásaival s bocsássa szabadon keresztény rabszolgáit. Eziránt jó példát adandó, saját rabszolgait fel is szabaditotta.
E rendelet kihirdetése nagy ingerültséget okozott az országban; az ősi valláshoz ragaszkodó elégületlenek Kolpán somogyi vajda köré gyülekeztek, ki a lázadás zászlóját ki is tüzte. István e zavargás hirére a hozzá hű nemzetségeket s a bevándorlott német urak zászlóaljait összeszedvén, seregeit a Veszprémet ostromló Kolpán ellen küldötte. A harcz előtt István fogadalmat tett, hogy ha Isten neki győzelmet adand, Somogy termékeinek tizedét a még atyja által épittetni kezdett pannonhalmi kolostornak ajándékozza. Az ütközet heves, kimenete sokáig kétes volt, mígnem Venczellin az erős vezér a harcz tüzében Kolpánnal találkozván, őt megölte, mire a vezére vesztett had futásban keresett menedéket. E diadal után István ujolag megparancsolta, hogy mindenki jószág- és szabadságvesztés büntetése alatt a kijelölt határnapig megkeresztelkedjék; több téritőt hivott az országba, sőt maga is apostoli buzgalommal fáradozott népének megtéritésében.
Pár év mulva látván a fejedelem, hogy a térités kivánt sikerrel haladt, az uj egyház rendezéséhez fogott. Az országot tiz egyházi megyére osztotta; szent Benedek szerzeteseinek számára több kolostort épitett. Minthogy pedig ezen intézkedéseket, hogy érvényre jussanak, az egyház fejének, a római pápának is meg kellett erősiteni, 1000-ik évben Astrikot a kijelölt kalocsai püspököt Romába küldötte, kérvén általa II. Silveszter pápát, hogy a megtért magyar nemzetet fogadná az egyház kebelébe; s a tett intézkedéseket erősitené meg. Ez alkalommal koronát is kért, részént hogy a királyi méltóság által nagyobb tekintélyt szerezzen magának, részint hogy a császár hűbéri igényeinek elejét vegye. A pápa annyi ezrek megtérésén örvendve s égi jelenség által is megintetve, nem csak a tett intézkedéseket megerősitette, nem csak koronát küldött, hanem kettős keresztet is, jeléül, hogy István nemzetének téritő apostola István a pápától kapott koronával magát és nejét 1000-ik év aug. 15. Esztergomban megkoronáztatta. Első teendője volt az eddigi kormányszerkezetet átalakitani.

Az Arpád nemzetségének biztositott királyi méltósághoz csatolta az egyház ügyeinek rendezését, a béke és háborujogot, elhatározó befolyást a törvényalkotáísba, a jószágadományozást, végrehajtó hatalmat stb. Hogy az igazgatást könnyitse, több főtisztséget hozott létre, ilyen volt a nádorispán, kinek hatósága az udvaron kivül egész országra kiterjedt; az udvarbiró ; a kincstartó, ki a királyi jövedelmeket kezelte stb.
A papságot a néposztályok közt első rangra emelvén, s magas állását gazdag földbirtok s tizedadó által biztositván, három országrendet alkotott, a főpapságot, főnemességet és a köznemességet. Mindahárom rend befolyással birt a kormányzásban, minthogy törvénynyé csak az vált, miben mindahárom rend többsége megegyezett s aztán a királytól megerősittetett.
Az országot vármegyékre osztotta, melyeknek kormányát a várispányokra bizta s őrizetökre egy vitézlő osztályt, a várjobbágyokat alapitott. E várjobbágyok különféle kiváltságokat nyertek s egyedül hadi szolgálatra köteleztettek.
Az igazgatás és igazságszolgáltatás végett a király a vármegyéket időnkint meglátogatta, s hol megszállott, a nép pörös ügyeinek elintézésére egyházi és világi urakból törvényszék alakult; törvénykezés élő szóval folyt; az igazság kinyomozására tanu vallatás és eskü használtatott. Hihető, hogy kétes esetekben az istenitéletek : a tüzes vas és forró vizpróba is szokásban volt. A büntetőtörvény szerént a harmadizben lopáson kapottak halállal, a honárulók s felségsértők számüzetés és jószágvesztéssel, a 'többi vétkesek többnyire birsággal büntettettek.
Egyike István legnevezetesebb intézkedéseinek a honvédelem szabályozása. Hogy a királyi széket a lázadások ellen biztositsa, kirá1yi hadsereget állitott föl, mely közvetlenül a király korlátlan akaratától függött. E királyi sereg mellett volt még a nemzeti sereg, melynek akkor kellett felülnie, midőn az országot nagyobb veszély fenyegette. A honvédelem kivétel nélkül a három rendnek kötelessége volt.

István buzgalma a keresztény vallás terjesztése körül. Gyula lázadása.

A" nagy király e nagyfontosságu országszabályozás után ismét a keresztény vallás terjesztésére fordította minden gondját. A püspöki székhelye ken templomokat épittetett, iskolákat alapitott; meghagyta, hogy minden tiz falu egy templomot emeltessen ; egyházi öltözetek s egyéb szükségesekkel ezeket maga látta el.
De ezen buzgó foglalkodásában fegyverzörgés zavarta meg. A pogányság még nem volt egészen kiirtva, az akkorig szabad nép nem szokott az adózáshoz, s emiatti elégületlenség lázadásban tört ki Erdélyben, hol II. Gyula vezér a király minden intése daczára, sem a keresztény vallásra térni, sem az uj alkotmányhoz simulni nem akart, sőt még a besnyőkkel is szövetséget kötött. István egy haddal ment a lázadó megbüntetésére, s őt megvervén, Zoltánt tette vajdává Erdélyben, hol a kereszténység gyorsabb terjesztése végett Gyulafehérváron püspökséget alapitott.
Gyula legyőzetése után szövetségesei a besnyők, kik tovább is pusztitották Erdélyt, István által a következő évben legyőzettek.
A béke helyreállván, István több évig háboritlanul munkálkodhatott a ker. vallás és az uj alkotmány megszilárditásán. Gondjaiban osztozott neje a jámbor királyné is, ki egyházi diszruhakat készitett udvarhölgyeivel. Nevezetes ezek közt azon aranynyal gazdagon himzett palást, mely maig fen van s koronázási öltönyül szolgál
királyainknak. A buzgó munkálkodást szép siker jutalmazta a vallás és alkotmány befolyása alatt a nép mivelődni, erkölcse szelidülni kezdett.

Zavarok a trónöröködés miatt. István halála.

Az örömet, melyet a jámbor király az ország emelkedő jólétén érezett, nagy csapás zavarta meg. Gyermekei közől csak egy: Imre volt még életben, kiben az atyának minden öröme, a királynak minden reménye központosult. Gellért csanádi püspöknek gondos fölügyelése alatt neveltette őt s reá az ország kormányát is még életében átruházni szándékozott; már a koronázási nap is meg volt határozva; de Imre hat nappal előbb sirba szállt. E csapás óta a bánatos és beteges király szivét súlyos aggodalom gyötré utóda s a hon jövendője miatt. Éltek ugyan még az Árpád-házból. Vazu1 Mihálynak, István nagybátyjának s Endre, Béla és Levente Szár Lászlónak, Vazul testvérének fiai. De István egyiket sem találta. alkalmasnak a királyságra. Vazul feslett életü volt, László fiai pedig nem látszottak elég szi1árdaknak a ker. vallásban. Soká habozott, kit válaszszon utódává, végre is Vazulra esett választása. De István nővére Gizela, fiának Péternek akarván megszerezni a koronát, Vazul szemeit kiszúratta, füleibe ólmot öntetett, s igy a királyságra alkalmatlanná tette. István könyeket hullatott elnyomoritott rokona fölött, s jobbára ágyban fekvő beteg levén, nyomozást a bünösök ellen nem intézhetett; s hogy hason veszélytől Szár László fiait megóvja, azt tanácsolta nekik, meneküljenek külföldre s várakozzanak jobb időkig.
De a gonoszok nem csak a herczegek, hanem a nagy király élete ellen is törtek. Hihetőleg Péter czinkosai közől többen összeesküdtek, hogy a beteges királyt meggyilkolják. Az öszeesküdtek egyike egy nap estéjén gyilkos szándékkal lép vala a király hálóteremébe. Dc a Gondviselés nem engedé ily gonoszul elveszni az érdemteljes királyt. A gyilkos, midőn a király ágyához közeledék, iszonyú szándékátol megborzadva, fegyverét elejti s térdre esve könyörög kegyelemért.
István nem sokáig élte tul az ellene szőtt merényletet; 1038. aug. 15. megszünt élni. Hült tetemei Székesfehérvárott temettettek el a Bold. Szűz templomában. Negyvenöt év mulva Imre fiávul a szentek sorába igtatta őt az egyház, ki korának legnagyobb fejedelme és a királyok példányképe vaja. Jobb keze, annyi jótétemény osztogatója, maiglan enyészetlen, s a magyar kereszténységnek legdrágább ereklyéje.

Péter és Samu királyok országlata. 1038-1046.

Péter kormányra lépte s elüzetése.

Istvánnal a béke is eltünt az országból. Péter könynyelmüsége s aljas viselete által nem sokára elvesztette a jobbak bizodalmat. Mindjárt első tettei aggodalommal töltötték el a nemzetet. Sebőst , Vazul megnyomoritóját udvarába hiván, kegyekkel tetézte; ellenben az özvegy királynét, kinek István rendelete szerint a kormányban vele osztoznia kell vala, elzáratta. De még inkább sérté a magyar urakat az, hogy őket mellőzvén, olaszokkal s németekkel társalkodott, a főbb tisztségeket idegenekkel töltötte be, s legdurvább kicsapongásokra vetemedett. E viselete által oly gyülöletet keltett fel maga ellen, hogy a főrendek, midőn Henrik császár ellen hadjaratra ment, s őt királyi méltósagától megfosztottik, s helyette Samu náidorispant, sz. Istvan hugának férjét ültették a királyi székbe. Péter, a majdnem általános lázadás elől Albert osztrák herczeghez menekült.

A trón birtoka végett támadt háboru. Samu kegyetlensége és bukása.

Péternél azonban Samu sem volt méltobb a királyi székre, ambár őt a köznép apa vagy aba melléknévvel tisztelte meg. Hogy a nép kedvét még inkább megnyerje, Péter rendeletei eltörlötte, a németek és olaszok ellen szabad folyást engedett a nép bosszujának. Péter Henrik császártól kért segedelmet s jobbágyi hűséget s évenkinti adót is igért, ha neki koronáját visszaszerzendi. Samu a császár ellenséges készületeiről értesülvén, Németországra ütött s azt három irányban is dulta. Henrik a háborura emiatt igazabb okot nyervén, Péterrel az országba jött, s a Duna balpartját pusztitotta. Samu nem bátorkodván megmérközni a császárral, az ország belsejébe vonult. A főrendek tehát, hogy hazájukat a további pusztitástól megmentsék,. a császárral a béke iránt kezdének alkudozni. Henrik elejénte Péter visszahelyezését sürgette, de látván a nemzet idegenkedését, fölhagyott unszolásaival s megelégedve a magyarok azon igéretével, hogy Samu helyébe a külföldön élő vezérek egyikét emelik a királyi székbe, hadát az országból kivezette.
Sámuel partja azonban hatalmasabb volt, mintsem császárnak adott igéretet teljesiteni lehetett volna. Henrik tehát ismét hadat vezetett az országba. Samu a Lajtán tul fekvő tartomány átengedésével birta a császárt visszavonulásra. De a béke még ezután sem tért meg a pártokra szakadt országba; s minthogy Samu a gyanusabb főrendüek üldözése s mintegy negyven főurnak megöletése által vélte magát királyi székében megerősithetni, a főrendek e zsarnoki kegyetlenségtől felingereltetvén, a császárhoz futottak, s tőle a zsarnok ellensegedelmet kértek. Ezalatt Péter is mindent megkisértett, hogy koronáját viszszanyerje. A császár annál készebb volt Pétert gyámolitani, minthogy ez neki jobbágyi hüséget igért; vele tehát ismét megjelent az országban, s a Győrnél táborozó Samu ellen indult. A harcz mindaddig kétes volt, mignem a magyar urak nagy része Samutól elpártolván, Péterhez; szökött. Samu futásban keresett menedéket, de elfogatván megöletett.

Péter másodszori trónra lépte s elűzetése. A pogányság lázadása a kereszténység ellen.

A Samun nyert diadal után Henrik Péterrel Székesfehérvárra ment s ott a rendek által pártfogoltjának ujonnan hódolati esküt mondatott. Azonban Pétert kiállott viszontagságai jobbá nem tették; sőt a német császár pártfogásában bizakodván még zsarnokiabb módon kezdett uralkodni, s hogy az emiatti elégmetlenséget a császár tekintélye által elfojtsa, őt ismét az országba híta, s neki a főrendek gyülekezetében nyilván jobbágyi hűséget igért. A szabadságukra féltékeny magyarok Csanádon titkon összegyülvén, elhatározták, hogy a számüzött Endrét hivják meg a királyságra.
Endre, Béla és Levente a sz. István alatt támadt zavargásban elébb Cseh-, aztán Lengyelországba menekültek. Bélát itt vitézsége kedvező állapotba helyezte, ki is a II. Miciszlávhoz hütelen pomeráni vezért legyőzvén és párviadalban megölvén, a hálás királytól Rihéza leányát s a pomeráni vezér tartományát nyerte jutalmul. Endre egy ideig testvérénél tartózkodott, de később Oroszországba vándorolt, hol Jároszláv fejedelem nemcsak szívesen fogadta, hanem neki Anasztazia leányát is nőül adta.
Ide küldőttek a magyarok követeket, kik Endrét a trónra meghínák. A vezér elfogadta honfiai meghivását, s nem sokára az ország határaihoz megérkezett, hol a pogánysághoz szító lázadókkal, kiknek Vatha volt vezérök találkozott, kik csak azon föltét alatt igértek Endrének segedelmet, ha a kereszténységet kiirtani s ősi vallásukat visszaállitani engedi. Endre a meglepetés első pillanatában erötelen lévén ellenállani a féktelen seregnek, szenvedőleg viselte magát a lázadók kivánsága iránt. Ezek a hallgatást megegyezsnek vélvén, a templomokat s a kereszténység más emlékeit lerombolták, a papokat és püspököket, németeket s olaszokat fölkonczolták s ősi vallásuk szerint kezdének élni s áldozni az istennek. E féktelen lázadás áldozatává lett többekkel együtt Gellért csanádi püspök is, kit a lázadók a maig róla nevezett hegy bérczéről ledobtak.
Péter a lázadók közeledtekor futásnak eredt, de eléretvén, megvakittatott, börtönbe vettetett, hol nem sokára meghalt.

I. Endre országlata. 1016-1061.

A lázadás lecsöndesitése s a keresztényvallás helyreállítás.
Endre, királyi széke elfoglalása után Henriknek tudtára adta, hogy valamint Péter megbuktának, ugy a pogányság föltámadásának sem ő az oka; hogy Péter megvakitóit példásan megbüntette s a keresztény vallást kitelhetőleg helyreállitandja. Henrik azonban fenyegetve követelte Endrétől, hogy a koronáról mondjon le s az arróli rendelkezést egészen bizza reá. Endre e részről békét nem remélvén, annál nagyobb gonddal igyekezett belügyeit jó karba hozni. Midőn a lázadás lecsillapultával tapasztalná. Hogy a nép nagyobb része a keresztény valláshoz hü maradt, 1047. elején Székesfehérvárra országgyülést hirdetett, s miután ott magát megkoronáztatta, szigoru törvényeket hirdetett ki, melyek által parancsolta, hogy mindenki a keresztényvallásra visszatérjen s a pogány szokásokkal felhagyjon. E törvények s a büntetés, mely ezek szerint a pogányság több makacs követőin végrehajtatott, kevés idő alatt elfojtották a lázadást, a rend éli béke lassanként helyreállt.

A Henrik császárral viselt háboruk.

Endre Henrik háborukészületei miatt még mindig aggódván, s gyöngeségét ismervén, vitéz testvérét Bélát az országba híta azon igérettel, hogy az ország harmadrészét vezéri czimmel neki adja, s fiugyermeke nem lévén, a koronát is ráhagyja. Béla örömmel fogadta a meghivást, s nejével és két fiával beköltözvén, az ország harmadrészét majdnem független hatalommal vette át. Az ország e megosztása számtalan belvillongásoknak lőn forrásává.
Endre amitől tartott, bekövetkezett. Henrik l050-ben két sereggel az országban megjelent, de előnyomulásában nagy akadályokra talált, mert Béla a vidékről, merre a német had jött, a lakosokat s marháikat elhajtatta, s minden eleséget elvitetett vagy fölégettetett. Rémülve látta Henrik a pusztaságot s éhségtől már hullongó harczosait hazafelé inditá. Most Béla reá rohant hadaival s a császár csak gyors futással menthette meg hada maradványait. A vert had, hogy könnyebben futhasson, még vérteit is elhányá, s utjokban a nép annyi vértet talált, hogy a Bodóházi hegységet azóta Vértesnek nevezte.
Endre még e diadal után is kész volt békét kötni s nemcsak Henrikhez küldött követeket, de a pápa közbenjárásáért is folyamodott. Azonban a szégyen és boszutól égő császár sem a követekre, sem Leo pápa személyes közbevetésére nem hajtott, s l052-ben seregeit ismét az országba vezette s Posonyt ostrom alá vette. Szerencséje ezuttal sem volt kedvezőbb; mert a Dunán lebocsátott eleséges hajóit egy Zothmud nevü ügyes buvár elsülyesztvén, kénytelen volt viszatérni. A béke ezután a pápa sürgetésére helyreállt; a császár megtartotta ugyan a. Lajtán tul fekvő tartományt, de minden igényelt főuri jogáról lemondott. Endre e győzelem emlékére Tihanyban a benedekieknek kolostort épitett.

Viszálkodás a fejedelmi testvérek közt. Endre halála.

A külháborut bel villongás váltotta fel, mire okot Endre adott. Ö ugyanis, l052-ben fia születvén, Bélának a trón. öröködés iránt tett igéreteit visszavonta és fiát Salamont, kinek a császár leányát eljegyzé, hétéves korában megkoronáztatta. Béla nem szegült ellene a király akaratának, de az udvari hizelgők nemsokára elhintették magvát, a tesvéri gyülöletnek, és annyira gyanusitották Bélát Endre előtt, hogy ez fiának jövendőjét nem hitte biztositva. Végpróbára vetette a vezér indulatát s őt Várkonyba magához hivatta. Nyugágyon fekve lábainál a koronával és karddal fogadá Bélát a király; szabadságot adott, tetszése szerint a koronát vagy kardot választani, igérvén, hogy amit választand, annak birtokában hagyja. Azonban már elébb megparancsolta Bélának, ha választása a koronára esnék, kivégeztetését. Béla figyelmeztetve lévén a veszélyre a kardhoz nyult, de megsértve távozott az udvarból, s miután élete még ezután sem volt bátorságban, családjával együtt Lengyelországba ment, hogy sógorától segélyt kérjen. Az itt nyert sereggel visszatérvén, Endrét a Tiszánál megtámadta s megverte. A szerencsétlen király futtában lováról lebukván, agyongázoltatott. A tihanyi zárdában temettetett el.

I. Béla országlata 1061-1063.

A pogányság utolsó lázadása.

Béla még a harcztéren királylyá kiáltatván, Székesfehérvárra ment s magát megkoronáztatta, s hogy országának a rendet s jóllétet, magának a királyi széket biztositsa, Endre hiveinek közbocsánatot hirdetett, a Péter korából fönmaradt törvénytelen adózást eltörülte s az ország állapotának gyökeres javitása végett Székesfehérra országgyülést hirdetett, melyre minden helységböl két követet rendelt megjelenni.
Az országgyülésen a meghivottakon kivül roppant sokaság jelent meg, mely Vatha fiától és társaitól fölbujtatván, iszonyu zajjal kivánta a pogányság visszaállitását, a papok és tizedszedők kiirtását, a templomok és keresztek szétrombolását. A király szelid intéseire fenyegetés lőn a válasz. Béla látván, hogy ész és tekintélylyel nem boldogul, a meggondolásra három napot kért s hiveivel a várba zárkozott. A határidő eltelt, s a lázadók még iszonyubb fenyegetések közt újitik meg kivánságaikat, Ekkor a királya szomszéd várak és megyékből rögtön összegyüjtött csapatokkal a dühöngő népet szétverte. A főbünösök halállal bünhödtek. Ez volt a pogányságnak utólsó kitörése.